Ebben a bejegyzésben szeretnék néhány dolgot írni az iskoláról. Az
iskola abban a városrészben van, ahol a 18. században széles utcákat
alakítottak ki, egy-egy családnak épült egy több emeletes épület. A legfelső
emeleten laktak a gyerekek a nevelőnővel, lentebb az idősebb gyerekek szintje
következett, lejjebb a szülők hálószobája, és így haladva lefelé legalul a
nappali szoba. Jellemzően a felsőbb emeletekre borzalmas szűk és imbolygó
falépcsők vezetnek. Na, egy ilyen házban rendezték be a nyelviskolát. Az
alagsori büfétől a mi tantermünkig, ami természetesen a legfelsőbb szinten
található, éppen 95 lépcső vezet fel. Ezt naponta háromszor biztosan megjártam.
De legalább szép a kilátás.
Mellékhelyiségekkel sincs túlságosan ellátva a suli, a fiúk legfelül vagy legalul találtak maguknak mellékhelységet, a lányok két másik szinten. Igen gyakran hosszú sorok kígyóztak (nem kígyók kígyóztak….), szóval vagy kávé a büfében, vagy egyéb fontos ügyintézés, aztán vége is volt a szünetnek.
Érdekes volt megfigyelni, hogyan működik egy nyelviskola. Kivétel nélkül
minden órán megjelent egy fiatal srác, aki mindig nagyon zavarban volt. Az ő
feladata volt azt ellenőrizni, hogy mindenki megjelent-e a kurzus óráján. A
második órában aláírást is kértek a tanártól. Úgy tűnik, hogy az első órán
sosem. Nem teljesen értem a logikáját, de mikor szegény gyerek kopogott az
ajtón, már mindenki nevetett.
Roppant érdekes dolgokról tanultunk, de ami a leginkább érdekelt volna,
azt sajnos igen elkapkodták. A különböző, informatikai háttérrel támogatott
tanulási módszereknél azt akarták, hogy magunktól találjuk ki az egésznek a
működési mechanizmusát. Pedig egyszerűbb lett volna az elején a kifejezetten
technikai lépéseket együtt megcsinálni, aztán lehetett volna kísérletezni, ki
mit tud kihozni belőle. Így elég sok idő elment feleslegesen.
Három tanárunk volt, akivel a legtöbb időt töltöttünk, ő Liam. Általában
azt mondhatom, hogy nagyon finom humorral, nagyon sok tudással próbálta vezetni
az órákat. Egy kicsit zártan beszélt és sajnos gyakran gyorsan is, de többnyire
sikerült követnem a mondanivalóját. A végére nagyon jól összebarátkoztunk vele.
Az utolsó programunk után elvitt minket egy nagyon hangulatos kis kocsmába.
Amint Balázs is írta a blogjában, errefelé a kocsma nem azt jelenti, amit otthon.
Én részeg embert a két hét alatt nem sokat láttam. Ezek valóban a társas
érintkezés helyszínei, családok mennek el esténként együtt a kocsmába, ez itt a
kellemes időtöltés helyszíne.
Rachel csak az első héten volt velünk, viszonylag tudtam követni az
angolját, de többnyire lefáradtam a stílusától. De a figyelmet fenn tudta
tartani, az tény. Számomra túl sokat színészkedett, bár elég jó volt a humora.
A harmadik tanárunk Katie. Hát ő már a terembe úgy lépett be, hogy
visító felhangon elkiabálta magát, hogy „hello lovely people”. És általában ez
volt a megszólítása, bár néha megtoldotta, hogy „beautiful lovely people”. Na,
ilyenkor megsértődtem, hogy engem miért hagy ki a sorból…
A különböző témák kapcsán sok mindenről szót ejtettünk az órákon.
Megtudtuk például, hogy Írországba jelen pillanatban a legnépesebb „bevándorló”
csoport az angol. Igen, az angolok. Mindez a brexit miatt van. Ha valaki
igazolni tudja, hogy vannak ír felmenői, és ezt szerintem a fekete afrikaiak
kivételével mindeni tudja, az megkapja az ír útlevelet.
Tapasztaltuk, hogy az írek nagyon segítőkészek. Az útmutatás
tekintetében kétféle csoport létezik: a templomosok és a kocsmások. Van, aki
egy megadott célhoz úgy irányít el valakit, hogy elmondja, menjen egyenesen az
X templomig, ott forduljon balra, menjen egészen az Y templomig, majd ott
jobbra, és mielőtt elérné a Z templomot, akkor ott találja, amit keres. A másik
ugyanezt mondja, csak ő kocsmától kocsmáig navigál.
Van egy érdekes szokás itt Dublinban. Amikor az emberek odaérnek a
közlekedési lámpához és az pirosra vált, akkor megállnak. Aztán a lámpa még
mindig piros, ám az emberek mintegy vezényszóra elindulnak, de mindenki.
Valamivel később persze a lámpa is zöldre vár, de addigra már mindenki átért. A
zöld egyébként nagyon rövid, szerintem Usain Bolt is csak az út közepéig jutna
el. Viszont a sárga kellőképpen hosszú. Úgy tűnik, hogy a lámpát többnyire csak
az autósok figyelik. Érdekes az is, hogy egy nagyobb kereszteződében minden
irányban egyszerre zöld a gyalogosoknak. Persze a magyarok rögtön rájöttek,
hogy ha átellenesen van dolgod, akkor átlósan célszerű közlekedni.
Bár ma befejeződött a tanfolyam, de olyan sok mindennel adós vagyok még,
hogy nem búcsúzom. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése