VE-Dublin 02

Andi és Balázs mellet Dóri is taposta előttem az utat, „sorry vagyok”, hogy kihagytam…

Első nap amikor megérkeztünk az Alpha College-ba, mindenkit leküldtek az alagsori a büfében, majd névsort olvastak. Ez érdekes volt, mert csak a keresztneveket olvasták, de ez is időnként próbára tette a szervezőket. Krisztivel mindketten egy 16-17 fős csoportba kerültünk. A másik csoportban három magyar van. A mi csoportunkban 9-en vagyunk magyarok. Akiknek eddig 7-et mondtam, elnézést kérek. Nem arról van szó, hogy nem tudok megkülönböztetni egy prímszámot egy négyzetszámtól, hanem két magyarnak olyan neve van, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy magyarnak születtek J

Mivel a társaság több mint fele magyar, így a csoportmunkákban elég nehéz úgy helyezkedni, hogy különböző nemzetiségűek legyenek a tagok. A két spanyol kivételével viszont mindenki a keleti blokkból van, tehát akár oroszul is mehetne a tanfolyam.

Délelőtt van két óránk 9-től 13 óráig egy szünettel közben, ami arra elég, hogy elmegy az ember WC-re, vagy a büfébe. Mindkettő nem fér bele, ugyanis minkét helyen hosszú sorok kígyóznak.
13-tól 14 óráig ebédszünet van, majd délutáni program, ami 2-3 órás.

Ebédelni 500 méteres körzetben legalább 10 helyen lehet. De arra is van lehetőség, hogy a szállásra visszamenjünk, és esetleg ott melegítsünk valami ételt. Az időbe belefér. Nekem a Cobald nevű kávézó vált be, ami valószínűleg egy családi vállalkozás. A bácsi, aki felveszi a rendelést, kihozza a kaját, leginkább Anthony Hopkins ír kiadása 120 éves verzióban. Szegény kisöreg valószínűleg parkingzon kóros, nagyon remeg a keze, de fantasztikus, ahogy hordja ki a levest, szendvicset, kávét. A stílusa hagy némi kívánnivalót maga után. Az étlap régi fa rajztáblára van erősítve, úgy levágta elénk az asztalra, hogy a legtávolabbi sarokban is hallották. De van még az ír mellett több ázsiai étterem is. Van egy koreai, amire azt mondták, csak akkor menjünk, ha nagyon sok időnk van. Van a sarkon egy brazil bolt is.

Én 9 éve voltam itt, és a szállásom az első keresztutca végén volt. Akkor azt mondták az ír barátaim, hogy a szállástól jobbra este 8 után ne menjek… Na, ez a rész van attól a szállástól jobbra. Valahol itt van a brazil negyed is, van egy fodrászat, ahova kizárólag feketék járnak. De van a környéken rengeteg ázsiai, és sok fejkendős muszlim. Ma egy turbános pasit is láttam.

Visszatérve az iskolára: 3 különböző tanárunk lesz a két hét alatt. Rachel kb. úgy beszél velünk, mintha óvónő és színésznő keveréke lenne (mi meg értelmi fogyatékosok – bár ebben nem tudom, mennyire téved…) Nem volt még három mondata, amit normálisan mondott volna. Hosszú haja van lófarokba fogva, 3 percenként azt tekergeti, énekel, táncol, kísértetiesen hasonlít ahhoz, akiről Balázs írt. Kicsit fárasztó, de elég jól értem, amit mond.

A másik tanárunk Liam, aki hihetetlen olvasott, művelt ember. Magas, ősz hajú, lófarokban hordja a haját. Olyan vékony, hogy ha át kellene bújnia egy lyukon, akkor a normál 10 évesekkel együtt próbálkozhatna.

Az órái nem tetszenek, nehezen értem, túl gyors, de a délutáni programokon fergetes. Első nap egy fantasztikus városnézésen voltunk, második nap a Nemzeti Múzeumban, ahol szintén meggyőződhettünk széleskörű műveltségéről, és a lényeg, hogy ezt teljesen érdekesen át tudja adni. A másik csoport vezetője elvitte a múzeumba a csoportját és ott szélnek eresztette őket, tőlük is hozzánk csatlakoztak. Harmadik nap egy filmet néztünk a finn csodáról. Érdekes lehetett, de olyan fáradtak voltunk, hogy a csoport fele belealudt. Csütörtökön egy Airfield Estate nevű organikus farmra mentünk. Itt egy fiatal lány tartott vezetést, de olyan lelkesen, hogy a legkisebb növényről is tudott volna hosszú percekig mesélni.

Ma pedig a gyönyörű botanikus kertben voltunk. Nem kell mondani, hogy az öntözéssel nem kell vesződniük, minden üde zöld. A viktoriánus stílusú üvegházak fantasztikusan beleillenek a tájba.

A parkban hatalmas méretű mókusok szaladgáltak és szívesen pózoltak a látogatóknak.

A csúcs az, hogy Liam még itt is tudott érdemi információkkal szolgálni.

Végül a botanikus kert mellett van Glasnevin Cemetery, vagyis temető. Eddig 1,5 millió ember temetkezési helye. Ha Írországban eltemetnek valakit, akkor a sírhelyet nem kell 25 évente megváltani, örökre szól. (Itt jogos azt mondani, hogy végső nyugvóhelyére kísértek valakit.) Sok híres történelmi személyiség is itt nyugszik, csak a leghíresebbet, Daniel O’Connell politikust említeném, aki a temetőt is alapította, Dublinban hidat és utcát neveztek el róla. Többek között az ő érdeme, hogy a katolikusok jogot kaptak arra, hogy a Westminster Parlamentben üljenek.

 
 

Harmadik tanárunk Katie, eddig egy óránk volt vele. Érdekes volt, de a stílusa nekünk ugyanúgy idegen, mint Rachelé. Túlságosan rájátszanak a szerepre.

legközelebb arról is beszámolok, hogy milyen óráink vannak.

Hamarosan folyt. köv.